H A N N A   M E N T  S Z I N G A P Ú R

55. FEJEZET



(A többi fejezetet lefelé görgetve 

találod meg)

( Szerző: Dreska Ildikó )

Egyensúlyozva egy szörnyű katasztrófa peremén

" Nincs megrendítőbb, mint ha az ember meghajlik az ismeretlen alatt.
Az események szenvedő részesei vagyunk.
Az élet örökös történés: mi csak gyötrődünk alatta.
Soha nem tudjuk, honnan csap le ránk hirtelen a véletlen.
A katasztrófa és a boldogság úgy köszönt be hozzánk, majd tűnik el, mint a váratlan látogató."

                                     ( Victor Hugo )


FIGYELEM! A TÖRTÉNET VÉGÉN,  HITELES KÉPEKET ÉS VIDEÓKAT TALÁLTOK!
MEGKÉREK MINDENKIT, HOGY ADDIG NE NÉZZE MEG ŐKET, AMÍG NEM OLVASTA EL AZ ÍRÁSOMAT!
MERT TÖRTÉNET NÉLKÜL, MIT SEM ÉR AZ EGÉSZ....


55!:

A kedvenc számom az 55-ös. Nyilván megvolt az oka annak, hogy amikor ehhez a számhoz érek, akkor valami fontos esemény történjék az életünkben.



A történet itt kezdődött el:

Szingapúrban elérkezett az őszi szünet ideje. (2013.október 14.-25.-ig)

Ilyenkor egyéni utakat szerveznek a diákok. 
Hanna, 11 másik társával együtt Kambodzsába készült.

A mostani iskolai időszak különösen nehéz és megterhelő volt több okból kifolyólag, így eleve nehéznek bizonyult megszervezni egy utazást A-tól-Z-ig. De azért mégis sikerült.
Az út előtt pár nappal vízumot intéztek, repjegyet foglaltak és három helyen, szállást.
(Phnom Penhben a fővárosban, Siem Reapon és Sihanoukville-ben.)

Nagyon jó kis tervet gondoltak ki, elégedetten nyugtáztam, hogy csodálatos helyekre mennek és biztosan hasonlóan csodálatos élményekben lesz részük.

Alig várták az október 11.-ét!

Előszelek:

A történet előtt másfél héttel rettenetesen ideges voltam, szerintem bármerre jártam, bárkihez szóltam villámok jöttek az agyamból és a számból is.
Folyamatosan azt éreztem, hogy valami nincs rendben és zavart, hogy nem tudom mi az.

Éjszakánként nem bírtam aludni, kattogott az agyam, napról-napra idegesebb lettem és már szinte éreztem a baj szagát.

Az utazás előtt három nappal bekapcsoltam a gépemet. Előző este regisztráltam fel egy ázsiai hírportálra.

Ahogy beléptem erre az oldalra,  a kezdőlapon egy kép nézett velem farkasszemet....

a kép feletti szövegben pedig egy szó megdagadt, megnövekedett és szinte kiszúrta a szemem. KAMBODZSA

A fotón mellkasig érő víz borított mindent és az emberek egy autó tetején gubbasztottak, mint egy csoport ázott madár.

A jó pár napja rajtam ülő idegesség elszállt, mert nagyon jól tudta, hogy megtaláltam azt, amit szeretett volna, hogy lássak. Helyébe azonban megérkezett az aggodalom.

Mivel a lányomtól már többször megkaptam, hogy túlaggódom a dolgokat ( de nem baj...egyszer majd ő is anya lesz), ezért úgy döntöttem, hogy nem szólok senkinek és nem idegesítek senkit addig, amíg nem kerülnek pontosan a helyükre a dolgok.

Elkezdtem mélyebben keresgélni az ázsiai napi hírek között. 

Több internetes felületen is megtaláltam a bizonyítékokat arra, hogy jelenleg Kambodzsában katasztrofális állapotok uralkodnak.
Az országon végigsöpört a Wutip tájfun, borzasztó pusztítást hagyva maga mögött.

Augusztustól-novemberig ezen a vidéken monszun időszak van, amiről azt gondoltam, hogy nem okoz gondot a lányoméknak, hiszen Szingapúrban is minden áldott nap esik vagy éppen ömlik és az előző fejezetben olvashatjátok egy cikkben, hogy a világon a legaktívabb villám tevékenység is pont Szingapúrban van. Ez már nem lehet gond egy kirándulás során annak, aki megszokta.

Egy tájfun azonban egészen más, és az is más, ha utána az előrejelzések szerint novemberig ömlik az eső, és a Mekong kilép a medréből, magával rántja a tavakat, kisebb folyókat és víz önt el mindent, amerre a szem ellát.

A víz sodrása pedig annyira erős, hogy képtelenség megbirkózni vele, felnőtteket-kisgyerekeket ragad magával.

Meghalnak, eltűnnek.

Emberek ezrei veszítik el az otthonaikat, nincs élelem, nincs normális egészségügyi ellátás.
Az utcákon hömpölygő térdig, derékig, nyakig érő víz vegyül a szennyvízzel, a rengeteg szeméttel.
Szörnyű fertőzések táptalaja minden, kolera veszély fenyeget és a kígyók, krokodilok pedig alattomosan támadnak a sötét, szennyezett lében. 
Titokban tudnak közelebb kerülni azokhoz a területekhez, ahol ember lakik.

Miközben bőrig ázik az ember, a papucsa is pillanatok alatt szétszakad, a vizes cipő pedig tíz perc után sebesre dörzsöli a lábat. 

Az ember vagy az ember gyereke (16-18 éves) ott van ebben a világban turistaként. Ismeretlenül.
Úgy, hogy soha életedben nem találkozott még hasonlóval.
Úgy, hogy elképzelése sincs mit kell és mit lehet tenni.

Csak azt látja, hogy ahova ő megérkezett, onnan mindenki menekül.

Csak azt látja, hogy akik a vízben gázolnak sem sejtik, hogy hova és mibe lépnek.
Ő pedig csak egy magányos és elhagyott utazó lesz ebben a világban.

Az első reakció:

Beszélnem kellett valakivel, akitől segítséget kapok.

Az interneten rátaláltam egy "Kambodzsa járó" utazási irodára.

Egy fiatalember vette fel a kagylót.
Nem tudott semmit sem mondani, mert mostanában nem indítottak csoportot errefelé, de eszébe jutott, hogy van egy barátja, aki Kambodzsába nősült.
Megadta a nevét, én pedig felkerestem.

Nevezzük őt Árpádnak és állapodjunk meg abban, hogy pontosan olyan munkaköre van, amiben a legtisztábban és leghitelesebben látja a dolgokat.

És mesélt és mesélt és képeket láttam.....és abban a pillanatban döntöttem el, hogy túlaggódó anya ide, vagy oda, de nekem azonnal értesítenem kell a lányomat.

......és ez a pillanat volt az, amiről az előző fejezetben már írtam: a lányom a szellemi és fizikai végkimerültség határán volt, ráadásul az óra éjfélt ütött Szingapúrban és annyit írt - a szerintem végig sem olvasott csak szavakat átfutó  levelemre-, hogy "majd péntekig javul".

Ő egy igen kalandvágyó és sok mindent bevállaló vagány lány, lehet hogy teljesen frissen is ezt reagálja.
Nem tudom.

Bíztam benne, hogy "ráalszik" egyet a hírre.

Így is lett.
Másnap reggel jött az egy sor tőle: " Nem kockáztatunk ebben a helyzetben."
Sosem hittem, hogy valaha is ezt mondja.

Most akkor mi is lenne jó?

Kambodzsából Árpád lett az egyik fő, élő, napi tudósítóm. 
Hálásan köszönöm neki azt a rengeteg információt amivel ellátott.
Nélküle semmire sem mentünk volna.

Ő azt is felajánlotta, hogy ha mégis az utazás mellett döntenek a fiatalok, akkor egy igazi túlélő táborba lesz részük, de megígéri, hogy figyel rájuk.

Kérdés, hogy vajon élvezhető-e az utazás bőrig ázva, vízben gázolva és potenciális veszélyt lesve?
Sajnos még akkor sem, ha van egy ember, aki rajtunk tartja a szemét.

..........

Próbáltam felső szintű információkhoz jutni.
Felhívtam a Külügyminisztériumot.
Ők csodálkozva és értetlenül hallgatták a vonal túloldalán azokat a dolgokat amiket Kambodzsáról kérdezgettem.

Nem volt tudomásuk arról, hogy bármilyen gond lenne, ami akár egy kicsit is veszélyeztetné az oda utazókat.

Mivel magyarban nincs Kambodzsai nagykövetség és Kambodzsában sincs magyar nagykövetség, ezért az ügyemmel Vietnámba, pontosabban Hanoiba irányítottak.
Meg is írtam azonnal Hanoiba a levelet és várom rá még mindig a választ.
( a Külügy szerint nem jó email címre küldtem, de én csak arra küldtem a levelet amit betűztek nekem, és érdekes módon a gmail sem dobta vissza, hogy nincs ilyen email cím, pedig köztudott, hogy ezt tenné )

Válasz nem érkezett, így kétszer még megsürgetést kértem a Külügytől.

Az utazás előtt egy nappal a telefonba azt mondták, hogy nincs különösebb gond Kambodzsában. 
A szokásos monszun időszak tart, a turisták által látogatott helyeken minden zavartalan, az utak járhatók és nem tudnak sem egészséget, sem az utazást veszélyeztető különösebb tényről.

El voltam ámulva.....Elég nevetségesnek tartottam, hogy én innen a kis szobámból találok egy utazási bibit Ázsiával kapcsolatban - a követség pedig mindent rendben talál???

Sajnos elkövettem azt a hibát, hogy egy levélben újra visszaírtam a Külügynek a tudomásomra jutott infókról. Amikor pedig írásban is kértem a telefonban elmondott tanácsot és véleményt, akkor egy sokkal finomabb, de mindenképpen burkolt válasz érkezett.
Az utazás vagy nem utazás felelősségét maximálisan az utazókra hárítva.

A lényeg azonban az, hogy nyugodtan lehet utazni, a konzulátus segít a bajba jutott külföldieken. A fiatalok kérjenek konzuli védelmet. (igaz nincs magyar konzul, csak Vietnámba, de gondolom ők egy csettintésre ott teremnek, sőt kézen fogva vezetik végig a fiatalokat Kambodzsa kincsein.).
A levélben kérik, hogy kössenek biztosítást (mintha alapból nem kötnének ) és vigyenek magukkal tartalék pénzt (mintha alapból nem vinnének ).

Amikor te segítséget kérsz egy követségtől vagy konzultól, akkor neki kutya kötelessége, hogy pontosan tájékoztasson az adott helyzetről. Sőt a honlapnak mindig frissnek és aktuálisnak kellene lenni és felhívni a jelen eseményekre a figyelmet.
A honlap azonban még nyomokban sem hívja fel a látogatókat a mostani veszélyekre.

Egy tanács:

Ha egyedül utaztok egy országba, ami nem éppen tartozik a biztonságos övezetek közé (és nyugodtan ide írhatom Szingapúron kívül az összes ázsiai országot, ha másért nem, akkor a természeti katasztrófák miatt mindenképpen), akkor előtte keressetek ott élő/lakó emberkéket, - lehetőleg ne olyat aki ott is született és ezzel együtt bele is született olyan helyzetekbe ami neki mindennapi, téged azonban, mint egy felkészületlen embert nagyon váratlanul érhet....- , hanem keress egy - vagy még jobb ha több -hazádbelit, aki képes a te értékrendeddel a te szemeddel felmérni a helyzetet.

Azok az emberek tudnak ellátni a legokosabb tanácsokkal, akik nem a hivatali székükben lóbálják a lábukat, hanem az adott helyzetben és pillanatban élik mindennapjaikat.
Azaz fizikailag a helyszínen vannak.

A második lépés:

Ha fontos döntéseket hozok, vagy döntésekhez tanácsot adok, szeretek több oldalról adatot, infót gyűjteni, alátámasztva ezzel azt, hogy mit teszek, mondok, cselekszem.
( Fő a pontosság, precizitás , még ha ez másnak az agyára is megy. )

A káoszon időben kell úrrá lenni és segítségül hívni hozzá, minden létező és biztos eszközt.

Azonnal értesítettem az iskolát és megkértem őket, hogy legyenek szívesek adjanak tanácsot ők is a gyerekek utazását illetően.

Amit máig nem értek:

Azt, hogy miért innen Magyarországról kellett nekem rájönnöm olyan dolgokra és katasztrófákra, amelyek a lányom jelen országa mellett zajlanak?

Miért nem hívta fel erre a veszélyre senki sem a figyelmüket? 

Már akkor tombolt a tájfun, ömlött az eső és súlyos áradások pusztítottak, amikor megvették a repjegyet és megadtam az írásos szülői engedélyt az iskola felé az úthoz.

A harmadik lépés:



Miután tájékoztattam az iskolát, - akkor már le a kalappal módon - SOS segítséget kértek különféle nemzetköz szervezetektől és hamarosan közölték a véleményüket az utazást illetően.

A javaslatuk az volt, hogy semmiképpen ne utazzanak el.

Az utazás maga is veszélyes, de emellett magas fokú eü. kockázattal is jár.

Kapkodás 
Ráadásul az UN Night Singapore estéjén:

...amikor alapból óriási volt a feszültség és hulla fáradtan, de mosolyogva kellett színpadra lépni hátrahagyva a kambodzsai gondokat.

Mi legyen a repülőjeggyel?
Mi legyen a vízummal?
Mi legyen a szállásokkal?

Mert alapból szomorú, hogy az ember gyereke már alig várja, hogy szünet legyen, kipihenje magát és utazhasson egy másik országba.

Mert alapból szomorú, hogy míg a többi diák vagy hazautazik, vagy világot látva kirándulgat, addig ők páran a koleszban maradnak. 
Ráadásul nem lesz konyha, így az étkezésüket maguknak kell megoldani.

Mert alapból szomorú, hogy a pénz amit az iskolában kapott zsebpénzből spórolt meg, és amit az eladott kaja jegyeiből tett félre (mert inkább nem evett, amiért nagyon neheztelek rá), az elveszni látszik.

A szállásokat az utolsó pillanatban lemondták, így "csak" a foglalót bukták el.

A vízum odaveszett, mert 2014. január 1.-jén lejár.

A repülőjeggyel vártak az indulás napjáig, mert abban bíztak, hogy törlik a járatot, mivel a reptér is víz 
alá került. 
De a járatot nem törölték.

Végül 11.-én, szép summáért át tudták rakatni a jegyet, de csak  márciusra.

Így: bár a veszteség egyáltalán nem elhanyagolható, de mégis kevesebb.

Mi lett volna ha...

Igen. 
Azt szokták mondani, hogy ezzel a mondattal nem dobálózunk!

De én mégis mindig elgondolkodom rajta.

Először is hálát adok a gondviselésnek!
Hálát adok azért, amiért megannyi helyzeten eddig már átsegített!
Mert megannyin.....


És hálát adok azért, hogy nem csak minket segített át, de még 5 fiatalt is!

Hálás vagyok azért, mert felelősségteljesen döntöttek!
Mert a döntést ők maguk hozták meg. A körülöttük lévők, minden irányból: csak javasoltak.

Hálás vagyok, mert végül nem lett annyira nyomasztó a veszteség!

Hálás vagyok, hogy egyszer mégis el tudnak menni a meseszép Kambodzsába, sőt biztos vagyok benne, hogy a márciusi út, valamiért majd extra jó élményekkel kárpótolja őket.

Hálás vagyok, hogy ÉLNEK!

Mert minden emberből csak egy van!
Senki-senkivel ,soha, semmikor nem helyettesíthető és kárpótolható!

Kívánok magunknak: mindig időben érkező megérzéseket, híreket!
Kívánom magunknak, hogy mindig legalább egy lépéssel a baj és veszély előtt tudjunk járni!
Kívánok magunk köré sok olyan embert, akik önzetlenül és őszintén segítenek és információkkal látnak el amikor szükségünk van rájuk!
És kívánom ennek a kis csapatnak, hogy ettől függetlenül legyen egy kipihenős, tartalmas, vagy éppen elmaradásokat behozós  őszi szünete! Ha Szingapúrban, akkor Szingapúrban!

Ennek.

Itt és most. 

Pontosan így kellett történnie.


Hálásan köszönök mindent!

Utórezgések:

Az ember sosem nő fel akkorára, hogy legyőzhetné a természet erejét.

A természet mindig okkal tombol.

A természetet sosem uralhatjuk igazán, mert ha ezt tesszük, akkor belehalunk abba a pofonba, amit konok, hűtlen és gonosz természetünkért kapunk tőle.

Apró porszemekként ringatózunk a világegyetem bölcsőjében.



A természet pedig kedve szerint tombol tovább:

Kambodzsában továbbra is tart a katasztrófa állapot.

A  tájfun tovább vonult Kína és Vietnám felé,

Indiából pedig ezrek menekülnek a Katrinához mérhető hurrikán elől:
http://www.washingtonpost.com/blogs/capital-weather-gang/wp/2013/10/10/potentially-catastrophic-cyclone-phailin-headed-for-india/?tid=sm_fb

http://www.asiaport.hu/index.php/hetkoznapok/6946-riadokeszultseg-indiaban



MINDEN, AMIRŐL ÍRTAM:

az első hírek egyike: http://www.phnompenhpost.com/national/two-missing-floodwater

a második hír: http://www.phnompenhpost.com/national/flooding-closes-513-schools


Nagyon szeretném, hogy ezeket a videókat meg tudjátok nézni. Ha van facebookotok, akkor minden bizonnyal sikerül..

 1. VIDEÓ: EZT MÉG MINDENKINEK AJÁNLOM

 2. VIDEÓ: KÜZDELEM A HALÁLLAL, FÉLELMETES

3. VIDEÓ: EZT CSAK AZ NÉZZE MEG LEGYEN SZÍVES, AKI ERŐS IDEGZETŰ


" Az utak járhatók"

" Nem tudnak emberi áldozatokról."

" A külföldiek által látogatott helyeken nem tudnak semmilyen fennakadásról".

" Csak a megszokott monszun időszak van. "

Jó, mert a víz alatt egyéb veszélyek is leselkednek:

"Az elemekkel mindig nehéz felvenni a harcot, mert a természet mindig utat tör magának.

Az emberek évezredek óta próbálják szabályozni, kordában tartani a természet erőit, de be kell látnunk, hogy nincs hatalmunk felette.

Az utóbbi években minket sem kíméltek a szélsőséges időjárási viszonyok. Már nálunk is előfordul földrengés, tornádó, árvíz, jégeső, sárlavina, hófúvás, amiről korábban csak a tv-ben hallottunk. 

Számos film dolgozta fel hogyan lesz egy békés kisváros hétköznapi életéből rémálom, milyen viselkedést vált ki az emberekből a pánikhelyzet, és milyen mértékű az összefogás, amikor mások bajban vannak. 

Sokszor előre jelzik a katasztrófákat, de még mindig vannak kétkedők, akik nem tudják elképzelni, hogy velük is megtörténhet. 

Nem vagyunk felkészülve rá, és nem tudjuk, hogyan viselkedjünk krízishelyzetekben.

Értékeinket mentsük vagy saját életünket? 

Mindenki, aki mentésben érdekelt tudja, hogy az elsődleges szempont az emberélet védelme.

Mivel minden, amit létrehozunk életünk során, az rajtunk múlik, ezért az anyagi javakat lehet újra teremteni, de az emberéletet nem. 

Sokan ezt nem mérik fel, és életüket is képesek kockára tenni anyagi javaikért.

Azt tartják, hogy az állatok megérzik a katasztrófákat, menekülési útvonalat keresnek, és még az esemény bekövetkezte előtt elhagyják élőhelyeiket. 

Honnan tudják az állatok, hogy katasztrófa fog történni? 

A tudományos vélekedés szerint, mivel napi szinten kell megvédeniük magukat ragadozóktól, az időjárástól, ezért nagyon érzékenyek a veszélyre. 

Érzékelnek olyan frekvenciákat is, amit mi emberek nem. 

Egy egyszerű példa: gondoljunk a kutyasípra, mi nem halljuk, de a kutyáknak idegtépő. Kifinomult hallásuknak és szaglásuknak köszönhetően érzékelik azt, amit mi képtelenek vagyunk. 

A denevérek például földrengés előtt érzékelik az ultrahangos rezgéseket.

Kutatók megfigyelték, hogy a denevérek fényes nappal távoztak csapatostól egy szikla repedéséből, ami azért volt furcsa, mert éjszakai állatok, és nem kedvelik a fényt.

Közvetlenül a jelenség után földrengés volt azon a területen. 

Az állatokban sokkal intenzívebb a túlélési ösztön, mint bennünk, emberekben. 

Mi mérlegelünk, mit hagyunk hátra, és nálunk nem minden esetben az emberélet az első.

Egy-egy természeti katasztrófa bekövetkezése után, több tízezer ember marad hajlék nélkül, és sajnos vannak, akik nem élik túl. 

A pánik ilyen esetekben elkerülhetetlen, sokan képtelenek ilyen helyzetben racionálisan gondolkodni.

Az idegrendszer leblokkol, és a józan ész megszűnik.

Közbelép az ösztön, és egy dolog kerül előtérbe: menekülni és túlélni. 

Kevés ember tudja ezekben a szituációkban megőrizni a hidegvérét és nem ösztönösen, hanem tudatosan cselekedni. "

E D D I G I   F E J E Z E T E K : 

1.-31.    FEJEZETEK:ITT

32.- 42. FEJEZETEK:ITT

43.-53.  FEJEZETEK:ITT

54. FEJEZET:            ITT