36. FEJEZET
(a többi fejezetet, lefelé görgetve
találod meg )
(Szerző: Dreska Ildikó)
ÚJRAPÁLYÁZÁS, SZÜLINAPOK ÜNNEPLÉSE, AMIKOR AZ EMBER ISTENT JÁTSZIK, INDONÉZIA: GREENPEACE SIKER, EGY ÚJ VILÁG, ÉRINTŐKÉPERNYŐS TAKARÍTÓ ÉRTÉKELÉS, ISKOLAI SZÜNET
"Újrapályázás":
Amíg itthon élt, nem telt el egy hónap sem, anélkül, hogy ne küldött volna anyagot főleg irodalmi vagy képzőművészeti pályázatokra.
Amikor decemberben hazalátogatott, azt mondta, hogy többek között ez is nagyon hiányzik neki a kinti életéből, ezért újra szeretné folytatni ezt a vonalat. Itthon. Magyarországon.
Ennek az elhatározásnak az első eredményeként, ismét egy nagyon szép sikerről számolhatok be:
Hanna (Álmodozás a gomba alatt című, még 15 évesen készült munkája ), a XVII. Pszinapszis Kulturális Stábja: "Bevetetlen álmok"c. Országos Képzőművészeti pályázatatán kiválasztásra került.
Így egy kiállítás keretében kapott lehetőséget a bemutatkozásra, 2013. áprilisában.
Sajnos esélytelen, hogy hazajöjjön a saját kiállítására, lélekben képviselteti majd magát, a családján keresztül.
(a kiállítás pontos helyéről és időpontjáról később adnak tájékoztatást).
Szülinapok ünneplése:
Vagy így, vagy úgy, de mindenkinek megünneplik a szülinapját. Természetesen nem bulival, nem alkohollal, hanem csak szolidan egy közös tortával vagy egy vacsorával.
Ez a fotó két ösztöndíjas társa születésnapi ünnepségén készült, egy szingapúri étteremben.
Amikor az ember, Istent játszik:
"Malajzia, Borneó szigetén lévő rezervátumban újabb három elefánttetemet találtak.
Korábban tíz elefánt pusztult el, így már összesen 13 állattal csökkent -e ritka elefánt alfaj mindössze 1500-ra becsült állománya.
Az állatorvosok, a biológusok és a rendőrök is gőzerővel vizsgálódnak.
Eddig annyit sikerült kideríteni, hogy az elhullott állatok, amelyek mind ugyanahhoz a családhoz tartoztak, belső vérzésben szenvedtek.
Nincs a testükön golyónyom és az agyaraik is megvannak, tehát nem orvvadászok végeztek velük.
Valamilyen mérgezésről lehet szó.
De az egyelőre nem világos, hogy szándékosan mérgezték-e meg az állatokat.
Életben maradt egy három hónapos elefántbébi, amely elvesztette anyját.
A borjút most átszállították egy másik vadvédelmi rezervátumba.
A borneói törpeelefánt mindössze 2 méter 45 centi magas, tehát harminc-hatvan centivel alacsonyabb, mint az indiai elefánt.
2003-ban végeztek rajtuk alapos DNS vizsgálatokat és azóta tekintik külön alfajnak a borneói törpeelefántot.
A mostani elhullások azért is nyugtalanítóak, mert a nemzetközi vadvédelmi alap becslése szerint már csak kevesebb, mint 1500-ra tehető e ritka elefánt alfaj teljes vadon élő állománya." (AP)
Indonézia, Greenpeace siker:
"Ha a fák, füvek vagy akár az erdei állatok szólni tudnának , látván az embert és viselt dolgait, azt mondanák szánakozva:
- Óh, te szerencsétlen, honnan tévelyedtél ide, és hogyan fogsz te itt élni?
Azt hallottuk, hogy minket is csoportosítottál, nevet adtál nekünk, de még a csillagokkal is foglalkozol, bár lábad lassúbb a zergénél, a gégédből olyan hangok jönnek elő, hogy a hozzád hasonlók sem értik meg mindig.
Rajtunk pihenhetsz – mondanák a füvek -, de ki ne tépkedj bennünket a földből, mert neked fogunk hiányozni.
Mi alánk menekülhetsz az eső meg a tűző nap elől – mondanák a fák -, de ne akarj minket leigázni, mert akármilyen furcsa, idegen jövevény vagy, azt az oxigént szívod, amit mi növények kibocsátunk. "
Előzmények:
"Közel száz őslakó vesz részt december 19-e óta abban az extrém tiltakozásban az indonéziai parlament előtt, amellyel a törzseiknek évezredek óta megélhetést nyújtó trópusi őserdőket szeretnék megvédeni a mindent letaroló fakitermelés ellen.
Az éhségsztrájkolók bevarrták a szájukat."
"2011. januárjában egymilliárd dolláros megállapodást írt alá Indonézia Norvégiával, amelynek értelmében a skandináv ország pénzügyi segítséggel támogatja a szigetország esőerdeinek megmentését.
Ennek ellenére a dzsakartai kormány újabb és újabb koncessziókat ad ki erdőirtásra papíripari óriásvállalatok számára.
A letarolt területeken más vállalatok monokultúrás olajpálma-ültetvényeket létesítenek."
"Az APP cellulózgyárainak környéke a szumátrai tigrisek, elefántok és orángutánok utolsó mentsvára, az élőhely, amely még megmaradt nekik."
"Az APP fakitermelése elsősorban a tőzeges esőerdőket sújtotta.
Ezek világviszonylatban is hatással vannak az éghajlatra, mert nagy mennyiségben képesek megkötni a szén-dioxidot."
Friss hír:
"Ázsia legnagyobb papírgyártója, az Asia Pulp and Paper felhagy az indonéziai esőerdőirtással – jelentették be kedden Jakartában.
A hírt a Greenpeace környezetvédő szervezet osztotta meg közleményében.
Kampányai során a Greenpeace-nek korábban sikerült olyan óriáscégeket meggyőznie arról, hogy ne vásárolják az APP papírjait, mint az Adidas, a MontBlanc, a Mattel és a Tchibo."
http://greenpeace.blog.hu/2013/02/07/sikerult_az_app_veget_vet_az_erdoirtasnak
http://kulugyer.blog.hu/2013/02/06/vedett_fakat_vagtak_ki_de_mar_nagyon_banjak
Varga Hanna
Egy új világ
(14 évesen, amikor már erősen ébredezett benne a természet iránti szeretet )
Tarka tollú madár röppent fel az erdőszéli bozótosból vad rikoltással, majd hamar eltűnt a félhomályban őrködő magas fák árnyai között.
A nap az eget izzó vörösre festette, így figyelmeztetve a környéken élőket a pirkadatra.
Az erdő csendes és nyugodt volt.
Halkan megreccsent egy ág és az egyik bokorból bozontos fej bukkant elő.
A könnyektől maszatos kerek arcon a félelem és a kíváncsiság kergetőzött.
A gyerek kilépett a sáros földre.
Markáns vonásai, kiugró járomcsontja, telt ajkai és sötét bőre mind azt mutatta, hogy a bennszülött faluból való.
Ott állt a faluja határában és érdeklődve nézte a lábai alatt futó végtelen vonalakat. Keréknyomok voltak, sok széles vagy keskeny, mély vagy alig látszó mélyedt a puha esőerdei talajba, amiket füstöt köhögő autók hagytak maguk után.
A fiú lassan felemelte fejét és fekete szemeivel azt a helyet nézte, ahol eddig a falujuk állt. Futásnak eredt, majd hirtelen megtorpant.
Az otthona, a kis kunyhó, tűzpirosan lángolt.
A forróságtól könnybe lábadtak szemei és apró harmatgyöngyök gurultak le magas homlokán.
Minden, nehéz fáradsággal épített, valaha farönkökön álló ház most csak hamu és füst volt.
A földek mellett, ahol anyja és a többi nő termesztett növényeket, vagy ahol barátaival szokott vadászatot játszani és fogócskázni, most egy kupac tornyosult.
Közelebb araszolt, hogy az első napsugarak megmutassák neki mi lehet az.
Megpillantott egy barna kezet, ami kilógott abból a halomból, ami a falubeli emberekből állt.
A gyerek odaszaladt és vadul rángatni kezdte az érdes ujjakat, kétségbeesetten kutatott anyja után.
Egy kósza könnycseppet akart éppen letörölni mutatóujjával, amikor észrevette anya testét, amint a földön hever szaggatott ruhában.
Arca áhítatos nyugalmat tükrözött, s mintha mosolygott volna.
Bőrét karcolások, égési sebek és vér csúfította, de így is gyönyörű, szinte angyali látványt nyújtott.
Szemei csukva voltak, sűrű pillái megvédték a levegőben szállingózó hamutól.
Fia csendesen mellé guggolt. Tudta hogy meghalt.
Azok ölték meg őt a többiekkel együtt, akik az autókkal jöttek.
Elpusztították a törzset, a halottakat itt hagyták a természetre bízva, a falut pedig leégették.
Nem bírt tovább azon a szörnyű helyen maradni.
Szívét marta a fájdalom s a félelem, hogy egyedül maradt.
Lelkét a harag és a bosszúvágy uralta.
Elindult a fák felé.
Még egyszer hátranézett, s a látvány keserűsége torz grimaszt varázsolt arcára és fájdalomkönnyeket szemeibe.
Újra belenézett az erdő sűrűjébe, majd futásnak eredt.
Lábujjai puhán süppedtek a vastag levélszőnyegbe.
A fák lombja között még csak pár erős fénysugár tudott átvilágítani, de lassan egyre több fényes folt törte meg az egyhangú sötétséget.
Nem törődött a karjába és bőrébe akadó tövisekkel, vadul tépte szét az útjába kerülő vastag növényfonalakat.
Az erdő szívébe ért, mivel itt egymással versengtek a faóriások a fényért, épp akkora helyet hagyva, hogy a széles törzsek között elférjen egy ember.
Átpréselte magát egy különösen szűk nyíláson, majd megtorpant.
Egy apró tisztásra ért, amelynek közepén egy gyönyörű virág nyújtózkodott a szikrázó napsütésben.
Élénk zöld szára a fiú mellkasáig ért, s ő lágyan megérintette a szív formájú vörös szirmokat. Kapzsisága és bosszú utáni vágya arra késztette, hogy letépje a növény fejét, hogy megfossza szépségétől úgy, ahogy őt is kegyetlenül elszakították a szüleitől, barátaitól és szeretett otthonától.
Azonban ahogy bőre hozzáért az egyik sziromhoz, eszébe jutott a törzs öreg varázslójának tanácsa:
„- Ha egyszer felgyullad benned a harag, mely hagyja megszületni és lángolni a harcot , hagyd hamar kihűlni!
- Nem éreznéd jobban magad azután sem, hogy megleckéztetted a bűnöst!
- Ne okozz kárt neki, bármit is tett ellened, mert akármilyen önzők is az emberek, el kell nézni a legtöbb hibájukat, de a megbocsátás hatalmát csak csendes szenvedéssel nyerheted el.
- Győzd hát le a gőgöt, az önzést és a dühöt, a természet úgyis keményen megleckézteti majd idővel a bűnösöket!” – mondta a mosolygó szemű vénember.
Hangos madárcsiripelés húzta partra az emlékek örvénylő folyamából.
Az egyik fa tövében mintha egy élőlényt látott volna leskelődni, de mikor jobban megnézte a helyet, már nem volt ott semmi.
Lassan megnyugodott hevesen verő szíve, ő pedig csak a képzelet csalafinta játékának tulajdonította a történteket.
Elfeküdt a virág mellett, és az egyik terebélyes levelén át nézte a ragyogó napkorongot.
A levél erek kacskaringós útját követve lassan álomba merült.
Suttogásra, félénk mozgás verte, halk zajra ébredt.
Kihunyorgott pillái között és egyenesen egy mélyvörös szempárral találkozott a tekintete. Gyorsan felpattant a talajról, majd inogva próbálta megtartani egyensúlyát, ami elhagyta a hirtelen helyváltoztatás közben.
Furcsa emberek vették körül, felé tartott éles botokkal.
Mozdulatlanul, támadásra várva álltak, majd mikor látták, hogy a gyerek nem veszélyes, leengedték fegyvereiket.
Nem látott még ilyen szerzeteket soha életében, bár úgy emlékezett, mintha a vének meséltek volna vérszomjas őslakókról szóló legendákat.
Sugdolózva, csodálkozva méregették, amit zavarónak talált.
Cserébe ő is alaposan megnézte őket.
Lándzsákat, nyilakat viselő harcosokból állt a csapat.
Volt közöttük férfi és nő is egyaránt, bár öltözékük és alkatuk sokban különbözött.
Sötét bőrüket tetoválások, tincsekbe font hajukat fából faragott gyöngyök díszítették.
A nők karpereceket, bőrfonalakat is viseltek.
Hosszú vászon fedte felül a testüket, amit derekukon egy vastag fonallal kötöttek meg, alul pedig szoros nadrág feszült lábaikhoz, míg a férfiak csak egy egyszerű ágyékkötőt viseltek. Most ketten kiléptek a többiek közül és óvatosan megközelítették a fiút.
Közben beszéltek is, de ő nem értett egy szót sem a nyelvükből.
Mikor odaértek hozzá, kezeit hátracsavarták és összekötötték.
Érintésük hűvös volt, de mégis valami borzongató nyugalmat szült a gyerek testében.
Megindultak a fák felé.
Előttük és utánuk is haladtak a csapat tagjai, feszülten kémlelve a fák között megbúvó félhomályt.
Itt természetellenes csönd honolt az erdőben, amit csak a lábuk alatt ropogó gallyak törtek meg.
Lopakodva mentek, izzó pillantásokat vetve a fiúra, ha az rá talált lépni egy ágra.
Távoli vízcsobogás ütötte meg fülüket.
A hang irányába indultak, s hamarosan varázslatos táj nyílt meg előttük.
Egy magas szikláról lezúduló vízesés hatalmas robajjal üdvözölte a jövevényeket.
Körülötte vidáman zöldelltek a növények, élvezték a rájuk hulló hűsítő vízcseppeket.
Élénk színű virágok ékesítették a hömpölygő folyó partjait.
A hullámokon tündöklő napsugarak játszottak, fénykristályokat szórva a fák koronáira.
A sziklafalhoz értek, és a gyerek legnagyobb ámulatára egy vékony kiemelkedés szolgált az őslakók útvonalául.
Egyesével, a kőhöz simulva mentek, majd eltűntek a vízesés mögött.
A fiú és kísérői követték őket.
Apró, nedves patakok folytak le az apróság csupasz hátán, miközben a csúszós köveken lépegetett remegve.
A vízfal mögött sötét mélyedés tátongott.
Görnyedten, tapogatózva átmásztak rajta, majd újra a napfényre értek.
Ez volt a legszebb hely, amit valaha látott a kisgyerek.
A bámulatos szépségű tájat aranyló nap ragyogta be.
Üde szellő játszott a virágok leveleivel, simogatta szárukat.
Végtelen erdő kezdődött nem sokkal arrébb, lombjaival otthont adva megannyi csiripelő madárnak, csimpánzoknak és sikítozó bőgőmajmoknak.
Úgy tűnt, néha furcsa állatok is feltűntek az ágak és bokrok között.
Egyszer egy kutyára emlékeztető, mégis zebratestű élőlény bukkant elő a levelekhez lapulva, másszor egérfejű kígyó mászott az avarban.
Nem állhatott meg hogy jobban körülnézhessen, sietősen bementek az erdőbe.
Itt sokkal magasabbra nőttek a fák, vastagabb volt a törzsük is, de több fény szűrődött át a lombkoronák szőtte hálón.
A fülledt levegő hamar izzadságcseppeket szült a kisfiún és elnehezítette a fejét.
Kísérőit egyáltalán nem viselte meg a sok pára, láthatóan már hozzászoktak.
Lassan ritkulni kezdtek az óriásfák, majd egy faluhoz értek, amely az erdő közepén állt.
Kis kunyhók álltak elszórtan mindenfelé, pálmalevelekből szőtt ágyak voltak kifeszítve a törzsek közé.
Némelyikben gyerekek hintáztak, s amikor észrevették a közeledőket, vidáman csacsogva futottak eléjük.
Megölelték a közülük valókat, rángatták őket, majd mikor észrevették a kis idegent, csodálkozva meredtek rá.
Néhányan hátrébb húzódtak, volt aki elszaladt, de olyan is akadt, aki közelebb merészkedett és megérintette.
Eközben a felnőttek magukra hagyták őket és a faluba mentek.
A gyerekek hamar megkedvelték a jövevényt.
Elvitték sétálni az erdőbe, megmutatták neki a titkos búvóhelyüket.
Valóságos földi gyerekparadicsomban éltek.
A falujuktól nem messze rövid törzsű fák álltak.
Az egyik fa terebélyes ágaira volt felépítve a saját kis váruk.
Alig lehetett észrevenni a sűrű lombok takarásában.
A kuckó elég magasan állt az ágak ölelésében ahhoz, hogy egy magas felnőtt se érhesse el.
A törzsbe vésett mélyedésekbe lépve juthattak fel, de volt egy kötéllétra is a gyengébbek, ügyetlenebbek számára.
Mind a tíz-tizenöt gyerek kényelmesen elfért belül.
Puha avarkupacokon feküdtek a vastag, lehántott fakéregből készült padlón.
Az egyik sarokban friss kókuszdiók, banánok és egyéb finomságok hevertek.
Ezekből lakmároztak, majd elhagyva a saját birodalmukat, az erdőbe mentek.
Néhányan nyilat is hoztak, amikkel aztán hihetetlen ügyességgel ejtettek el apróbb állatokat.
A vadászat közben megtelt orruk a virágok üdítő illatával, színes bogyókat és terméseket csipegettek a bokrokról.
A fiú élvezte mint keverednek szájában az eddig ismeretlen ízek.
Hálás volt új barátainak amiért befogadták és kalauzolják őt az otthonukban, ebben az ismeretlen világban.
Odaadtak neki egy íjat és egy tegezt.
Miután sikerült megfeszítenie az erős, de rugalmas húrt, megcélzott egy földet túró csíkos malacot.
Már épp elengedte volna a nyílvessző végét, mikor elszomorodott.
Nem akarta megölni a fiatal állatot, így felfelé irányította a nyílhegyet.
A többi gyerek érdeklődve nézte mit csinál, majd ujjongásban törtek ki, mikor a repülő nyíl egyenesen belefúródott egy pirosas gyümölcsbe és leszakította a magasból.
A földre pottyant finomságot felkapva visszatértek a faluba.
Az egyik asszony kézen fogta és bevitte egy kunyhóba.
Megmosdatta, ágyékkötőt adott rá, s hosszúra nőtt haját vékony tincsekbe fonta.
Már alig különbözött a többi gyerektől, csak a bőre volt világosabb, s a szeme izzott barnán. Mikor új külsejével kilépett a gyöngyfüzérekkel telelógatott bejáraton, a kint összegyűlt őslakók tapsolva köszöntötték.
Ő pirulva álldogált, lábujjával a földet kotorászva.
Most már ő is közéjük tartozott, újra volt aki rámosolyog, és megfogja a kezét.
Ha esténként egyedül feküdt vackában, szorosan behunyta a szemét.
Anyja ragyogó mosolyát látta, és érezte ahogy a lágy kezek megsimítják könnytől nedves arcát.
Minden éjjel a családjával álmodott, és gyakran ébredt zihálva, izzadtan mikor álmaiban újra látta lángok közt elpusztulni az otthonát.
Amikor még senki nem ébredt fel és harmatgyöngyben fürödtek a fűszálak, elment megkeresni azt a piros virágot, amit egyszer egy tisztás közepén pillantott meg, és minden évben új szirmokat hozott.
Gondolatban elvitte az elpusztított faluig és letette a sáros, csupasz földre, arra a helyre, ahol egykor maszatos arcú fiúkkal játszott, és ahol a karjaiban ringatta az anyja.
Képzeletben ott feküdt, halántékát szorosan a földhöz szorítva, hogy együtt lélegezhessen és szíve egyszerre dobbanjon azzal a hellyel ahol egykor egy angyal tért nyugovóra.
Érintőképernyős, takarító értékelés:
Ez a kép a Changi Airport mosdójában készült, Szingapúrban.
Érintő képernyőn gombnyomással lehet értékelni a takarító munkáját.
A fotón az adott mosdóért felelős ember látható.
Szingapúr a világ egyik legtisztább országa.
Iskolai szünet:
2013. február 8.-február 17.-ig, a kínai holdújév miatt.
(Nem kell irigykedni, mert Hanna már 2012. aug. 3.-án utazott Szingapúrba és a nyári szünet is később kezdődik, mint Magyarországon.)
A szünet első pár napja kemény tanulással telt, mivel nemsokára vizsgaidőszak.
A 35.-34.-33.-32. FEJEZETEKHEZ KATTINTS ERRE A SZÖVEGRE!
A 37. FEJEZETHEZ KATTINTS ERRE A SZÖVEGRE!
AZ 1.-31. FEJEZETEKET PEDIG A FŐOLDAL JOBB OLDALÁN:
HANNA MENT SZINGAPÚR (1.-31.) FEJEZETEK
CÍMEN TALÁLOD MEG EGY KÖTETBEN, vagy: ITT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése