33. FEJEZET
(A többi fejezetet, lefelé görgetve
találod meg)
(Szerző: Dreska Ildikó)
Lehet-e jónak lenni, nem férek le a gigájukon, ha egy anyu tovább gondolkodik, mérlegelősdi, levélbombák az egyetemekről, mi mennyit ér, Krisztiköszi, TOK week, anyanyelvi nap.
Kálnay Adél
Kérdés
Lehet - e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában . . .
Lehet - e jónak lenni egy rossz világban?
Nem férek le a gigájukon:
Napról-napra látom a fejlődést. Már nem lehet csak úgy egyszerűen ketté harapni, megrágni és lenyelni.
Már nem bújik csigaházba ha valami bántja, hanem kérdez, utánajár, esetből tanul és legközelebb másképp csinál.
Már nincs meghunyászkodunk, csendben maradok, hagyom, hogy a hátamat trambulinnak használják.
De nem támadva, nem nagy szájjal, nem követelve, hanem finoman, óvatosan, de úgy, hogy értsenek
belőle.
Már nincs én még kicsi vagyok és törékeny, meg amúgy is az anyukám majd megold mindent.
Már nincs nem tudom ebben a helyzetben mit tegyek, mit szólnak, és elveszett vagyok.
Már meglepődöm micsoda hivatalos leveleket képes írni és mennyivel közvetlenebbül tud közeledni,
mennyivel finomabb, szelídebb lett.
Már egyre többször, mire én kigondolom, ő addigra megoldja, vagy lelevelezi a folyó ügyeket.
Már ha elsüllyed az A variáció, akkor keres egy B-t.
Ezek a dolgok, amiket sosem tudtam megtanítani itthon neki. Hiába beszéltem folyton róluk,
kellett a megtapasztalás és az anyu nélküli tanulás. Önmagán belüli megtalálás.
"Semmit nem lehet megtanítani egy embernek.
Csak segíteni benne, hogy rátaláljon önmagán belül."
(Galileo Galilei)
"Ha mások elérik, hogy bosszankodjunk rajtuk - a pimaszságukon, az igazságtalanságukon, a kíméletlenségükön -, akkor hatalmukban vagyunk, burjánzanak, és beleeszik magukat a lelkünkbe, mert a bosszankodás izzó méreg, ami felfal minden szelíd, nemes és kiegyensúlyozott érzést, és elrabolja az álmunkat."
Ha egy anyu tovább gondolkodik: ( néha bár ne tenné )
Az érzéseimről szeretnék írni.
Nem azokról amik augusztus előtt vagy augusztusban voltak, hanem a mostaniakról.
Most januárt írunk és egy új évet.
Heti szinten veszem észre, hogyan változom.
Tekeregnek, csavarodnak bennem a gondolatok, egyszer így, egyszer úgy.
Ahogy változik a gyereked, úgy változol te is.
Olyan dolgokkal szembesít, amikkel már ideje volt szembesülnöd, amik a te életedből is hiányoztak,
és amik nélkül te sosem lehetsz jó anya.
Élesebben látod a gondolati, érzelmi kisiklásaidat, melyek végigrobogtak az életeden.
Lassan, de biztosan tudod olajozni az elrozsdásodott, begyöpösödött vasfogakat.
Minden napodon kapsz valami új szót, vagy mondatot, ami megnyit, felnyit, kinyit..........és talán
egyre jobb és jobb is leszel egy kicsivel.
"Néha csak úgy hagyni kell, hogy a feje tetejére álljon minden. A világ, az életed, minden.
Nem összetörni, nem kiakadni, hanem tudni, hogy semmi sem történik véletlenül, és
valójában minden a helyén van, vagy legalább úton.
Kell, hogy lekössön valami, kell a kuszaság, az unalmas csak árt neked.
Örülj a káosznak, hiszen minél nagyobb van körülötted, annál nagyobb rendet tudsz varázsolni.
Végül általában mindig a legnagyobb kuszaságból születnek a legjobb dolgok.
Szóval csak hagyni kell, hogy minden megtalálja a maga helyét.
Hiába is akarnád érteni, úgysem fog menni. Szóval csak türelem."
Mérlegelősdi:
Most már tudom, hogy augusztus előtt csak képzelődtem arról, hogy milyen az, amikor
a család szétszakad és belőlünk, ebből a családi fészekből, kirepül az első királylány.
Az egyik királylány akiért bármidet odaadtad volna, aki felébredésedkor az első szó és lefekvésedkor az utolsó ima...
Bátran vállalom: nagy volt a mellényem.
Hetykén hátradobtam akkor és azt mondtam: Ó, megszokjuk, kibírjuk! Kemény ember vagyok én!
Akkor valóban így is gondoltam.
Mert azt hittem minden megy szépen tovább. Nem tudtam mi a hiány.
Nem is igazán a mosttal van baj. Bár ez sem mindig könnyű.
Két év, csak két év...... pontosan tudom az utolsó kintlét dátumát.
Ilyenkor magad elé veszel egy papírt és strigulázol vagy centit vagdosol.
Látod az alagút végét, látod, hogy naponta fogynak a napok.
A baj ott kezdődik, amikor belenézel a sötétbe, végigszalad a szemed a rozsdásan alvó téglákon,
egy darabig látod, hogy megcsillan a fény dermedt testükön.............de egy idő után hiába hunyorítasz,
hiába pislákolod a fényt a pilláid alatt, már csak egy fekete és mély tölcsérbe nézel......
és kiesik a ceruza és az olló a kezedből, mert nem tudod hány strigulát húzz és milyen hosszúra hagyd a centit.
Dobálózunk csak egyfolytában itthonról, hogy el kell menni ebből az országból, külföldiában több lehetőség vár, a kerítés is kolbászból van, a boldogságot is zsákszámra osztogatják, ajtók nyílnak meg előttünk és bárhol ér talajt a lábunk, mindenhol otthon leszünk......
Persze, persze..........ki lehet próbálni...........és egy ideig lehet is szivárványon keresztül napot nézni.....
De amint borúsra fordul az idő és esőcseppek potyognak a küszöbödre, alig várod, hogy megérkezzen,
lábat töröljön, ajtót nyisson, levesse a kabátját és egy jó időre összecsukja az esernyőt.
Ha behúnyom a szemem, látom magunkat.
Aptyát, ahogy ő még mindig szétszereli meg összerakja a most is vén, de akkor meg már "szép mama" korú autónkat.....és látom saját magam, ahogy több dioptriás szemüvegben írom még mindig a blogomat, és közben totálisan egymás agyára megyünk.
A lányok meg ki tudja hol.....talán a világ két szegletében............
...............és akkor nagyon elszomorodom, mert nem tudom, hogy mi fog motiválni...........meg lesz -e értelme azoknak a dolgoknak, amiknek még igenis van.
Mert ez az Ausztrália meg Kanada...........jaj Istenem, de messze is van............éppen a világ két végére lettek rajzolva a földgömbön.
Tudom, tudom van skype meg telefon......de szakad a vonal, csúszik a kép és hát..............egyik sem tud megölelni.
..........és mit mondhat egy anya arra, ha a gyereke meg mégis máshol találja meg a boldogulást és boldogságot.....
Van e jogom kérni őt, hogy maradjon? Van e jogom azért kérni erre, hogy nekem könnyebb és jobb legyen?
.........vagy vénülő fejemmel vegyem fel a hátamra az életemet, költözzek, kezdjek előről?.......mindent?....lesz-e még akkor kedvem és erőm hozzá..........tudok-e valaha is egy idegen helyet, az otthonomnak tekinteni?
........és ha maradok? lesz-e annyi szép emlék abban a régi fészekben, hogy melegen tartson és ne legyen reumás a szívem?
Ki tudja ezt?
Levélbombák az egyetemekről:
Megérkeztek az első levél fecskék............még nem is tavaszodik, hóval jöttek.....sok-sok oldalon információval, az egyetemi továbbtanulásról, ösztöndíjakról, ilyen támogatásokról, olyan támogatásokról, érettségi melletti kötelező vizsgákról, pontszámokról, statisztikai számításokról, kit vettek fel, kit nem, hány teljes ösztöndíjas, hány nem etc....etc....hú de nem vagyok képben érzése.........
Kb. a felét kapásból nem értem, nesze neked "eddig mindent megoldottam anya angol".
..........és ez ráébreszt arra, hogy a 17 éves gyerekem fogja majd egyedül kitölteni, beadni, pótolni, utánajárni, csatolni, kérvényezni, pályázni.
Vagyis teljes körűen eljárni. A kiskorúm.
Ő fogja részben vagy egészben látni, intézni, megismerni.
Itthon mennyivel könnyebb ez is...................mert itthon van anyával keres, kutat, kitölt, átgondol, kigondol, tanakodik, megbeszél.
Mi mennyit ér?
"Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy."
(Thomas Alva Edison)
Az a gondolat is erősen tapossa a lelkemet, hogy ér -e annyit egy külföldi egyetemen tovább tanulás, hogy az párosuljon egy állandó hiányérzettel? Pótolhatók-e a külön töltött évek?
Most már példák által látom, hogy sokszor nem elég kitűnőnek sem lenni a világ egyik legjobb gimnáziumában ahhoz, hogy bekerülj valamelyik igazán jó nevű egyetemre ÖSZTÖNDÍJJAL! , mert még
sok minden más, (számunkra nem világos dolog is )szükségeltetik és természetesen szerencse.
...............és akkor nem beszéltem a leglényegesebbről, a pénzről, ami ha van, akkor mindenképpen nagyobb eséllyel indulsz, mintha nem lenne...............
Azt gondolom, az élet majd mindent megold, helyretesz. Arra megyünk amerre dolgunk van.
Rámutat egy előre kijelölt útra.
Nem érzem, hogy be kellene állnom egy sorba és kitenni a "sznob vagyok" kitűzőt a mellkasomra, nem akarok mindent elkövetni és megtenni azért, hogy másfél év múlva a lányom csakis külföldön, egy menő egyetemen tanuljon tovább.
A mindent elkövetnibe és megtenniben, nálam már nem fér bele az, hogy száz ezreket vagy milliókat
fizessek / tanév, hogy megkapja egyszer szuper suli-szuper diplomáját.
....és attól sem esek hasra, hogy külföldiában annyi fényességes, mega fantasztikus, ámulunk-bámulunk csoda szak van, hogy képesek vagyunk sztárolni azt aki elvégezte, mert nagyon menő és nagyon jól hangzik.........csak egy a gáz.......hogy a világ csekély helyén és kevéske idejében érünk el vele bármit.
Azaz halvány kevés az esélye annak, hogy az illető el tud helyezkedni vele.
Csak jó feldobni, .......figyelni ahogy megcsillan rajta a nap fénye, látni ahogy egy csomó tekintetet vonz.....aztán szembesülni azzal, hogy leesik a földre és darabjaira törik........még össze is lehet rakni, de ugyan, minek?
Tehát nekünk nem kell jól csengő nevű egyetem meg főiskola minden áron.
Csak a tudás, a plussz, a szerencse és a sors által adott.
Ha ezt a labdád nem nekünk dobják, akkor sebaj..............elkapjuk máshol.
Valahol csak ott rejtőzik a mi labdánk is, majd megkeressük.
A végén értékelni úgyis csak azt tudjuk, amit mi kapartunk ki, amiért mi húztuk a belünket a földön, ami belőlünk van, ami igaz, ami őszinte, amit pont nekünk kellett elkapni.
Ha vagyon által vagy fondorlattal vagy csalással szereztük az sosem igazán a miénk.
Azt csak elvettük.
Mástól.
Aki sokkal jobban megérdemelte volna.
Krisztiköszi:
A segítség pont a legjobbkor érkezik. Kriszti megkeres, aki volt osztálytársam a középsuliból, hogy a napokban Szingapúrba utazik.
Ha kell, akkor szívesen visz ki a lányomnak néhány itthon maradt dolgot.
Így Varga Hannánál landol egy kis hazai rágcsa, a fényképezőgép itthon hagyott része, az orosz könyvből kimaradt CD , egy sk. készített pom-pom a tesótól és egy levél.
Az első pakk.................távKrisztivel..............messziSzingapúrba. Otthon szelet.
TOK week:
A TOK hét alatt, különféle előadások voltak többféle témában.
Utána prezentációt kell készíteni, melyből vitafórum indul.
Közvéleményt megosztó témákat kell választani.
Egy példa:
Hogyan ítéljük meg a mentálisan beteg embereket, tetteik és érzelmeik alapján?
Adott egy mentálisan beteg nő, aki megölte az anyját. Börtönbe került. Majd kiengedték. .......és megint ölt.
Miért tette? Mi játszódhatott le benne? Mi lett volna ha.......stb...stb...
Vizsgálni kell:
áldozat szemszögéből, elkövető szemszögéből, család, barátok szemszögéből, kivülállók szemszögéből, pszichológus szemszögéből, a bíró szemszögéből stb.....
Anyanyelvi nap:
Nyelvvel kapcsolatos előadások, programok, játékok.
Pld. a világ különböző nyelvein az állatok hangjának utánzása, köszönés stb.
Üzenet küldés a saját anyanyelvünkön, egymásnak.
Hakuna Matata éneklése saját anyanyelven.
"A korlátok azért vannak, hogy lelkünk akaratának megedzésével
eljuthassunk a célunkig, magunkig, a csillagokig."
Minden korlátunk, azzal szembesít bennünket, hogy meg tudjuk oldani mindazt, amik elénk gördültek.
Hisz olyat sosem kapunk, amit nem tudunk megoldani.
Legalább annyi van bennünk, hogy meg tudjuk oldani mindazt, amit szeretnénk, és még több ahhoz, hogy elérjük azt, amire álmunkban sem gondolnánk."
A 32. FEJEZETHEZ KATTINTS ERRE A SZÖVEGRE!
A 34. FEJEZETHEZ KATTINTS ERRE A SZÖVEGRE!
AZ 1.-31. FEJEZETEKET, PEDIG A FŐOLDAL JOBB OLDALÁN:
HANNA MENT SZINGAPÚR (1.-31.) FEJEZETEK CÍMEN TALÁLOD EGY KÖTETBEN, vagy :ITT
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése